Füzesgyarmat · Kisállat
Lovas Barátok Egyesülete
Lovas Barátok Egyesülete
A Lovas Barátok Egyesületét 2001-ben alapították Füzesgyarmaton és környékén élő, a ló iránt elhivatott emberek. A szervezet célja a környék lovas hagyományainak felelevenítése és ápolása. Ennek jegyében rendezik meg évente a Lovas falunapot, a nemzetközi gyermek lovas tábort, valamint a Szent István Napi Lovas vigadalmat. A rendezvények fontos részét képezik a megyei kulturális és sportprogramoknak. Az egyesület büszkesége a huszár bandérium, amely 2003-ban beszerzett huszár uniformisokra épült; a huszárok lipicai, furioso és kisbéri lovakon mutatják be programjaikat. A bandérium rendszeres szereplője a környékbeli megemlékezéseknek és rendezvényeknek, és 2005-ben a szarvasi Lovas Világtalálkozón is képviselte a megyét. A tagok között póni és A, B, C kategóriás fogathajtók is találhatók, és évente amatőr fogathajtó versenyt is szerveznek. Egyesületük kettesfogathajtója, Galambos Nándor a 2009-es kecskeméti Kettesfogathajtó Világbajnokságon is sikeresen szerepelt. A szervezet fontosnak tartja a nemzetközi kapcsolatok ápolását, és részt vesz határon túli lovas rendezvényeken is.
Csatlakozz
Helyszín & Időpont
A közösség
Csatlakozás
Emberek
Emeld ki a weboldaladon
Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:
Add meg az email címed, és felvesszük veled a kapcsolatot az adatok pontosítása céljából.