Nyíregyháza · Kórus
Cantemus Vegyeskar
Cantemus Vegyeskar
A Cantemus Vegyeskar megalakulását a belső igény szülte, a közös éneklés gyermekkorban megélt élménye alapján. A kórus első megjelenése 1993-ban a Kodály Iskola fennállásának 100. évfordulóján volt Thomas Tallis híres negyvenszólamú motettájával, a Spem in Aliummal. Az együttes ekkor régi diákokból állt, Szabó Dénes vezényletével, és csak jeles alkalmakra állt össze, például Olaszországban a pápai rezidencián énekelték J. S. Bach Magnificatját és h-moll mise részleteit. 1998-tól kezdődően az énekkar Szabó Soma – egykori Cantemus tag és a Banchieri együttes művészeti vezetője – irányítása alatt heti rendszerességgel próbál és aktív szerepet vállal itthon és külföldön egyaránt. A kórus nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményeket ért el: 2001-ben Budapesten megnyerte a vegyeskari kategória I. díját és a verseny nagydíját, 2004-ben a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi kórusversenyen II. díjat szerzett, 2006-ban pedig a Goriziában rendezett Seghizzi nemzetközi kórusversenyen négy I. díjat, két II. díjat, közönségdíjat és a verseny nagydíját nyerte el. Első önálló CD lemezén 2006-ban a kórus Rachmaninov Vesperás sorozatát rögzítette.
Forrás
Helyszín & Időpont
A közösség
Emberek
Forrásoldal
Emeld ki a weboldaladon
Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:
Add meg az email címed, és felvesszük veled a kapcsolatot az adatok pontosítása céljából.