közösségek.com

Tanoda Ópályi, táncról szóló közösségi csoport

Tanoda 1995-ben alakult, melynek célja a tehetséges és szociálisan rászorult gyermekek felkarolása. 1989 óta van kapcsolatuk határon túli szervezetekkel, Unión kívül és belül. Megalakulásuk óta felelevenítették a népi hagyományokat az alábbi területeken: népi tánc együttest alakítottak, népi zenekart alakítottak, felelevenítették a farsangi hagyományokat, hagyományt teremtettek az aratás fortélyainak bemutatásából, településükön teleházat hoztak létre és működtetnek 1999 óta, mely teret biztosít a fiataloknak, valamint segíti a település 14 civilszervezetének forrásteremtési kapacitását. Hagyományt teremtettek az Aratófesztivál rendezvényeivel, melyet 2009-ben tizenötödik alkalommal rendezték meg. Kiépítették kapcsolatukat az egyházakkal. Tanodánkban fontosnak tartják, hogy diákjaink hasznosítsák a tudást, felkészüljenek az élethosszig tartó tanulásra, a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak és sikerrel lépjenek be a munkaerőpiacra. Külön figyelmet fordítanak a gyerekek tanulási stílusának, személyiségének megismerésére, kibontakoztatására, fejlesztésére, szociális kompetenciáik fejlesztésére. Nagyobb rendezvényeikön a szülők és az együttműködő partnereik – Jeremcsuk László Polgárőr Egyesület; Roma Nemzetiségi Önkormányzat – is aktívan részt vesznek, továbbá rendszeresen tartanak különféle előadásokat tanuló gyermekeiknek. Tanodánk a tantárgyi fejlesztések mellett számos programmal segíti a gyerekek fejlődését, biztosítja számukra a szabadidő hasznos eltöltését.

Helyszín & Időpont

Rendszeresség
Monthly

A közösség

Tagok
14 civilszervezet
Szint
All levels
Korosztály
All ages
Nyelv
magyar

Csatlakozás

Részvételi díj
Free
Csatlakozás
Open to all
Alapítva
1995
Történet
A Tanoda 1995-ben alakult, amelynek célja a tehetséges és szociálisan rászorult gyermekek felkarolása. A tanoda 1989 óta van kapcsolatunk határon túli szervezetekkel, Unión kívül és belül.
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (3)
2026-09-22
11:19 long_description Tanoda 1995-ben alakult, melynek célja a tehetséges és szociálisan rászorult...
11:19 short_description Tanoda Ópályi, táncról szóló közösségi csoport
01:29 hozzáadva hozzáadva

Egyéb közösségek Ópályi városában