közösségek.com

Ragendorf Német Nemzetiségi Gyermektáncegyüttes

Ragendorf Német Nemzetiségi Gyermektáncegyüttes Rajkában

Rajkán évtizedekre visszanyúló múltja van a hagyományok ápolásának, így kisebb-nagyobb megszakításokkal mindig működött a községben aktív néptánccsoport. Műsorukat a magyarság táncain kívül mindig színesítette 1-1 magyarországi német tánc is, hiszen Rajka / Ragendorf lakosainak jó része eredetileg német volt. 1991-ben szülői kezdeményezésre létrejött egy német gyermektáncegyüttes. Vezetője az akkor friss diplomásként a községbe kerülő Kalmárné Koszonits Klára pedagógus lett, aki azóta is összefogja a csoportot. Az első táncpróbán több mint 40 gyermek és szülő jelent meg és a Ragendorf Német Nemzetiségi Gyermektáncegyüttes nevet választották maguknak, ezzel is jelezve kötődésüket a községhez és a helyi német hagyományokhoz. Céljuk azóta is, hogy megőrizzék, továbbadják és bemutassák a még fellelhető és élő nemzetiségi hagyományokat, dalokat, táncokat. A csoport 1996-tól egyesületként működik, s először óvodás és általános iskolás korú tagjai voltak. Ahogy az évek teltek, a gyerekek megnőttek, s mára már egy középiskolásokból és fiatal felnőttekből álló kis mag is kialakult. Van olyan régi táncos is, aki már a saját gyermekét kíséri a táncpróbákra. Fennállásuk 10. évfordulóján a III. Országos Német Gyermektáncfesztivál döntőjében a Vásárhelyi László által vezetett zsűri kiemelt különdíjjal jutalmazta őket. Az elmúlt két évtizedben számtalan fellépésük volt nemcsak a megyében, de Ausztriában és Szlovákiában is. Rendszeres szereplői voltak a mosonmagyaróvári Katica-fesztiváloknak, s ennek keretében többször vendégül láttak hazai és külföldi tánccsoportokat is a községben. Egerszegi Imre és a Rozmaring Táncegyüttes segítségével szüreti felvonulások, bálok résztvevői. 2011 augusztusában rendezték 15. ingyenes tánctáborukat. Talán nincs is olyan rajkai család, akinek gyermekei, unokái révén ne lenne valamilyen kapcsolata a tánccsoporttal.

Helyszín & Időpont

Helyszín
Rajka
Rendszeresség
Regularly

A közösség

Tagok
10+
Szint
All levels
Korosztály
All ages
Nyelv
magyar

Csatlakozás

Részvételi díj
Free
Csatlakozás
Open to all
Alapítva
1991
Témák
Történet
A csoport 1991-ben szülői kezdeményezésre létrejött, és évtizedek óta ápolja a német hagyományokat. 1996-tól egyesületként működik, és számos eseményen részt vett, beleértve a III. Országos Német Gyermektáncfesztivál döntőjét.
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (3)
2026-09-19
06:16 long_description Rajkán évtizedekre visszanyúló múltja van a hagyományok ápolásának, így...
06:16 short_description Ragendorf Német Nemzetiségi Gyermektáncegyüttes Rajkában
2026-09-18
19:22 hozzáadva hozzáadva

További Tánc Rajka városában

Egyéb közösségek Rajka városában