A Sajókeresztúri református templom története és régészeti kutatása.

A Sajókeresztúri református templom a falu nevét kapta, mivel eredetileg a Szent Kereszt tiszteletére szentelt egyház volt. Az épület története a 13. század második feléig nyúlik vissza, amikor a Miskolc nemzetség tagjai román stílusban emelték, majd a 15. században gótikus stílusban átépítették. A középkorban önálló református egyházközség működött itt, de a törökvilág végi harcok (1680-90) során teljesen elpusztult. 1709-ben építették újjá, majd 1725-ben emeltek hozzá egy kőtornyot, amelyet később 1894-ben, nagy tűz utáni helyreállítás során emeltek ki 25 méter magasra, gúla sisakkal. A templom belső terének hossza 28 méter, a hajó szélessége 7,5 méter. A 16. század elején gótikus stílusban átalakították, és nagy, mérműves ablakok keletkeztek. A 17. század végén építették a vaskos kőtornyot, amelynek felső szintje eredetileg fából készült. A 18. században előcsarnokot emeltek a déli oldalon, és kerítőfalat raktak a templom köré, amelyben található egy díszkapu. A 20. században a torony felső szintje leégett, és 1928-ban szilárd anyagból újjáépítették. A templom két harangja is ismert: az 1894-ben készült Sopronban, és a 1928-as budapesti gyártmányú. Régészeti kutatások során tisztázott, hogy az eredeti épületnek nem voltak támpillérei, és a középkori járószint jóval mélyebben húzódott, mint a mai szint. Az épület falait a 20. század elején modern téglákból és vasbetonból megerősítették, bár a túlzott súlyú pillérek később megsüllyedést okoztak, és a vakolat- és meszelésrétegeket eltávolították. A helyszín ma kulturális örökségként és látványos történelmi emlékként szolgál a közösségnek.