Sárvár · Kórus
Kortárs Keresztény Kórus
A sárvári Kortárs Keresztény Kórus az evangélikus gyülekezet közösségéhez kapcsolódó amatőr énekegyüttes, amely számára minden csütörtöki próba örömünnep. A kórus 2012 decemberében lépett fel először Kemenesmagasiban, ahová az evangélikus gyülekezet, valamint a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör hívta meg. Ezt követően Káldon a Káldi Asszonykórussal közös adventi hangversenyt adtak, majd a 2013. májusi Vasi hálaadó napra készülve bemutatkoztak a megye evangélikus kórusai között. Júniusban a Rumi Női Karral énekeltek együtt Rumban, augusztus 20-án pedig vendégül látták a Kemenesmagasi dalosokat és citerásokat. Szeptembertől ismét adventi és karácsonyi énekekkel teltek a próbák: először Vépen adtak adventi koncertet, majd Sárvár főterén énekeltek. Az együttes minden hónap harmadik vasárnapján az istentiszteletek keretében is szolgál énekével. Műsoraik az egyházi liturgiához, az ünnepekhez és a lélek dalos vágyaihoz kapcsolódnak. Repertoárjukban népdalok, egyházi népénekek, zsoltárok, kánonok, valamint musical- és gospel-kórusművek szerepelnek az egyetemes kórusirodalomból. A tagok amatőr énekesek, a legkisebbtől a nyugdíjasig, szorgalommal és hittel dalolnak. Munkájukat Dörnyei Roland zongorakísérete segíti, a kórusvezető 2012 szeptembere óta Vörös Krisztina. Hisznek abban, hogy a zene táplálja a lelket, szeretet áraszt, és aki énekel, az imádja a Fennvalót.
Helyszín & Időpont
A közösség
Csatlakozás
Emberek
Emeld ki a weboldaladon
Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:
Add meg az email címed, és felvesszük veled a kapcsolatot az adatok pontosítása céljából.