közösségek.com

Sátoraljaújhely · Művészet

Holdfény Mazsorett Csoport

Holdfény Mazsorett Csoport

A Holdfény Mazsorett Csoport 22 éve működik Sátoraljaújhelyben. A lányok évente 30-40 alkalommal lépnek színpadra, helyi és területi rendezvényeken, valamint rendszeresen részt vesznek a lengyelországi rybniki ZLOTA LYRA nemzetközi fúvószenekari és mazsorett fesztiválon, ahol a legjobb koreográfia díját, 2015-ben harmadik, 2017-ben második helyezést, illetve 2016-ban és 2018-ban különdíjat nyertek. Szerbiában, Magyarkanizsán arany és ezüst minősítéseket, Budapesten 2017-ben első és második helyezéseket értek el. Görögországban, Csehországban, Szlovákiában és Erdélyben is számos fellépésük volt. Mazsorett szépségversenyeken Mezőkövesden és Sátoraljaújhelyen is részt vettek, ahol első-harmadik helyezéseket szereztek. A csoport kétórás repertoárral rendelkezik, menettáncukat 2018-ban arany minősítéssel díjazták. Három utánpótlás csoport segíti a munkájukat: az Új Holdfény (2-3 éve járó általános iskolás lányok), a Szivárvány és a Kiscsillag a legfiatalabbakkal. A mazsoretteket 21 éve Ujjné Schneider Hedvig vezeti, az idősebb táncos lányok segítségével.

Helyszín & Időpont

Rendszeresség
Rendszeres próbák

A közösség

Nyelv
Magyar

Csatlakozás

Csatlakozás
Valószínűleg a próbákon lehet csatlakozni, de nincs részletes leírás.
Történet
A csoport 22 éve alakult, számos nemzetközi fesztiválon vett részt Lengyelországban, Görögországban, Csehországban, Szlovákiában és Erdélyben. Több díjat nyert, köztük a ZLOTA LYRA fesztiválon a legjobb koreográfia díjat.
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (9)
2026-07-27
22:30 long_description A Holdfény Mazsorett Csoport 22 éve működik Sátoraljaújhelyben. A lányok...
22:30 short_description Holdfény Mazsorett Csoport Sátoraljaújhelyben, 22 éves múltra tekint vissza.
2026-07-10
04:24 Confidence 0.9 0.95
04:24 Rendszeresség Rendszeres próbák
04:24 Csatlakozás Valószínűleg a próbákon lehet csatlakozni, de nincs részletes leírás.
04:24 Kapcsolat Ujjné Schneider Hedvig
04:24 Történet A Holdfény Mazsorett Csoport most ünnepelte... A csoport 22 éve alakult, számos nemzetközi fesztiválon...
04:24 Description A Holdfény Mazsorett Csoport sátoraljaújhelyi mazsorett... A Holdfény Mazsorett Csoport Sátoraljaújhelyben működő...
2026-05-11
02:36 hozzáadva hozzáadva