közösségek.com

Közösségi kert Solymáron

Közösségi kertet alakítottak meg Solymáron a Tersztyánszky utca 88. és 92. szám alatti területen a Fészek Waldorf Gimnázium végzős hallgatója, Czakó Richárd fenntarthatósági érettségi projektje keretében. A projekt keretében három magaságyás készültek el: egy nagyobb, mintegy 5–6 négyzetméteres, valamint két kisebb, egyenként körülbelül 1 négyzetméteres ágyás. Az építéshez szükséges anyagokat és a kivitelezés költségeit a diák és az iskola biztosította. A projekt megvalósítása előtt Richárd kérdőíves felmérést végzett a környéken élők körében. A postaládákba eljuttatott kérdőívek segítségével kikérte a lakók véleményét, és felmérte, kik lennének nyitottak a közösségi kert használatára, illetve gondozására. A kitöltött íveket a lakók a Fészek Waldorf Gimnázium portáján adhatták le. A projektgazda így foglalta össze a munkáját: „A magaságyások a fenntarthatósági érettségi projektem részeként készültek. Egy osztálytársam és egy tanárunk segítségével építettem meg őket a közösség számára, bár a munka nagy része rám hárult. Elsősorban a lakókkal, a két épület képviselőjével és az önkormányzattal kellett egyeztetnem, hogy megvalósulhasson az elképzelés. Az engedélyek megszerzése után megépítettük a magaságyásokat, feltöltöttük őket földdel, majd növényeket ültettünk beléjük. Azért választottam ezt érettségi projektnek, mert szerettem volna valami maradandót és közösségi értéket létrehozni.” A kezdeményezés jó példája annak, hogyan válhat egy iskolai projekt a helyi közösség javát szolgáló, kézzelfogható eredménnyé. A létrejött magaságyások nemcsak a környezetet teszik szebbé és élhetőbbé, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy a környéken élők közösen gondozzanak egy kis zöld szigetet a lakótelep tövében.

Helyszín & Időpont

Rendszeresség
Monthly

A közösség

Vezető
Tagok
200+
Szint
All levels
Korosztály
All ages
Nyelv
magyar

Csatlakozás

Részvételi díj
Free
Csatlakozás
Open to all
Alapítva
2026
Történet
A közösségi kert a Fészek Waldorf Gimnázium végzős diákának fenntarthatósági érettségi projektje, amely célja a helyi közösség javát szolgáló, kézzelfogható eredmények létrehozása. A projekt keretében két társasház közötti területen közösségi kertet alakítottak ki, amely a lakók számára készültek.
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (3)
2026-09-19
15:31 long_description Közösségi kertet alakítottak meg Solymáron a Tersztyánszky utca 88. és 92....
15:31 short_description Közösségi kert Solymáron
08:25 hozzáadva hozzáadva

További Fenntarthatóság Solymár városában

Egyéb közösségek Solymár városában

Solymár összes közössége