közösségek.com

Somogyszobi Református Egyházközség

Somogyszobi Református Egyházközség, Somogyszob

Somogyszob az Árpádok korában a királynéi Següsd vármegyéhez tartozott. Az első írásos emlékek 1230-ban említik, egy pöriratban. Történelme során sokszor cserélt gazdát, nevet (Scub, Szob, Szub, Szubb, Szobb, Zoob, Zób, Zob) és változott a település helye is. 1907-től a település neve Somogyszob. Három történelmi egyháznak van temploma. A katolikus templomot 1781-ben, a reformátust 1788-ban, az evangélikust 1941-ben építették. A lakosság főleg földművelésből élt. A jelentős változást az 1870. évi XIII. tc. hozta. Ekkor engedélyezték a Dombóvár-Zákány vasútvonal megépítését. 1872. augusztus 14-én indult meg a vasúti közlekedés, melyhez 1990-ben a Somogyszob-Barcs, 1993-ban a Somogyszob-Balatonszentgyörgy szárvonal is megépült. Megnövekedett a lakosság létszáma, erős gazdasági fejlődésnek indult, melynek hatására 1901-ben Somogyszob-Bolhás körjegyzőségi székhely lett. A vasutat követő fejlődésnek köszönhetően megnőtt az iparosok, kerekedők száma, vele együtt a lakosság életszínvonala – megélénkült a közösségi és kulturális élet. Sorra alakultak az egyesületek, a körök falujává vált a község. 1896-ban alakult a Szobi Casinó, 1902-ban a Polgári Olvasókör, 1914-ben megszervezik az Iparos Kört. 1924-ben alakult az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 1926-ban a Vasutasok Köre. A Sportéletet az 1921-ben alakult Somogyszobi Turul SE jegyzi, 1939-től a Somogyszobi Vasutas Sportegyesület képviseli a labdarúgást. A vállalkozások és a lakosság pénzügyeit a Somogyszobi Hangya Szövetkezet kezelte, mely 1920-ban alakult. 1912. januárjától a somogyszobi uradalom gazdája Hohenlohe Oeringen Kraft Keresztély Ujest herceg. A község 8314 kat. h. területéből 5556 kat. h. volt az övé. A község hősi halottainak díszes márványemléket állíttatott 1927-ben. A második világháború 1945. március 30-án ért véget a településen. Az első termelőszövetkezetek 1951-ben alakultak: „Kossuth”, „Úttörő”, és „Aranykalász”, majd 1959-ben a „Béke”. A világháborút követően 1952-ben kapott Somogyszob villanyvilágítást. Ekkor kezdte meg működését a Napköziotthonos Óvoda is. A község új Általános Iskolája 1958-ban épült, 1984-ben történt a bővítése és 1991-ben tornaterem épült hozzá. 1968-ban létesült a Törpevízmű Társulat a vezetékes ivóvíz kiépítésére. Az 1960-as évektől kezdődően átalakult a településkép, egy többmagvas, 27 utcás hálózattal rendelkezik ma. 1994-ben valósult meg a vasútvonal villamosítása, 1997-ben a vezetékes gázellátásba is bekapcsolódott a település. 2003-ra a település egészén kiépült a teljes körű infrastruktúra hálózat. 2013. január 1-jétől a Somogyszobi Közös Önkormányzati Hivatal látja el Somogyszob-Kaszó-Bolhás községek település működtetési és fejlesztési feladatait.

A közösség

Nyelv
magyar
Történet
A református templom 1788-ban épült Somogyszobon.
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (3)
2026-09-19
15:55 long_description Somogyszob az Árpádok korában a királynéi Següsd vármegyéhez tartozott. Az...
15:55 short_description Somogyszobi Református Egyházközség, Somogyszob
09:26 hozzáadva hozzáadva

További Vallás Somogyszob városában

Egyéb közösségek Somogyszob városában