közösségek.com

Hetednapi Adventista Egyház – Szabadkígyós

Hetednapi Adventista Egyház – Szabadkígyós

A Hetednapi Adventista Egyház a keresztény egyházak csoportjába tartozó protestáns felekezet, amely az egyház hitelveit a Szentírásra alapozza. A hetednapi adventisták szombatra emlékeznek, mivel a szombat kiemelten szerepel az istentisztelet napjaként, és Jézus is szombatot ünnepelt. Hiszik, hogy a világ legrégebbi jogai az Isten tiszteletéhez, a pihenéshez és a szerető kapcsolatokhoz való jogok, melyek mind a teremtéstörténet szombatjában gyökereznek. A hetednapi adventisták elkötelezettek az egyetemes és egyéni vallásszabadság képviseletében, és az egyház szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi programjai és intézményei világszerte évente milliók életét könnyítik meg. A Hetednapi Adventista Egyház működteti a világ egyik legnagyobb integrált oktatási rendszerét, melynek keretében csaknem 7500 oktatási intézményben – óvodáktól egyetemekig – megközelítőleg 1,8 millió diák tanul évente. A családi élet, a házassági kapcsolatok megerősítéséért is szolgálatot végeznek, és számos nyári táborral és programmal segítik azokat, akik szeretnék megerősíteni családi életüket, házasságukat és Istennel való kapcsolatukat. A Hetednapi Adventista Egyház humanitárius szervezete az ADRA (Adventist Development and Relief Agency) egy nemzetközi szervezet, amit azért alapítottak, hogy segítsék a különböző országokat humanitárius és fejlesztési szükségleteikben, valamint katasztrófák esetén.

A közösség

Nyelv
magyar
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (3)
2026-09-19
16:57 long_description A Hetednapi Adventista Egyház a keresztény egyházak csoportjába tartozó...
16:57 short_description Hetednapi Adventista Egyház – Szabadkígyós
12:16 hozzáadva hozzáadva

Egyéb közösségek Szabadkígyós városában

Szabadkígyós összes közössége