Tápiószőlős Katolikus Egyházközség
Tápiószőlős Katolikus Egyházközség, Tápiószőlős
Tápiószőlősön 1948 óta önálló katolikus egyházközség. A falu lakói az első időben Tápiószelére jártak szentmisére, az ottani templomban vettek részt az ünnepi szertartásokon. Esküvőket, kereszteléseket, minden egyházi szertartást a tápiószelei egyházközség papjától kértek. Az 1948-as évben jött létre az önálló plébánia, amelynek addig HALESZ volt a neve. Ettől kezdve van bejegyzés a Kereszteltek, Házasultak és Halottak Anyakönyvébe. Az első keresztelés 1948. szeptember 15-ei dátummal lett bejegyezve. Előtte az anyakönyvezést is Tápiószelén végezték. Az első plébános Reszler József volt, aki felépítette a templom mellett a plébániát. A mostani templom eredetileg két tantermes tanyasi iskola volt. Ebből az épületből alakították ki a templom külső és belső terét: kivették a válaszfalat, hogy nagyobb teret kapjanak. A főbejárat és a szentély kezdetben éppen fordítva volt, mint ahogy most láthatjuk. Később hozzáépítettek egy sekrestyét, majd oldalbejáratot is vágtak, ill. megépítették a tornyot, amelyben egy harang jelzi a falu lakóinak, ha új halott van. Templomunkban sokáig lábbal fújtatható harmónium szolgált a hívek énekének kíséretére. A mostani, korszerű, két manuálos, pedál-klaviatúrás digitális orgonát adományból vette az egyházközség 2005-ben, templomunk búcsújára. Adományokból újította fel az egyházközség a kerítést és a templom lépcsőit is, amely égetett kerámiakővel lett burkolva. A templomot a szőlőművesek védőszentjének, Szent Orbán pápának tiszteletére szentelték fel. Európában a középkortól kezdve fohászkodnak a szőlősgazdák a májusi fagyok idején Szent Orbánhoz (ünnepe május 25-én), hogy járjon közben az időjárást is ügyelő Seregek Uránál: kérjen kedvező időt, hogy ne károsodjanak a virágba boruló új hajtások, a szorgalmas munka őszre gazdag szüretet hozhasson. Szent Orbán pápa, azért lett templomunk védőszentje, mert az itteni lakosok döntő többsége szőlőtermesztéssel foglalkozott. Szent Orbán pápa Szent Péter apostolnak a 17. utóda volt a római püspöki székben. Ebben az időben a római császárok ég és föld urának tartották magukat. A keresztényeket – akik nem térdeltek le előttük, vagy nem áldoztak a császár szobra előtt, hanem a Mindenható Istent vallották egyedüli Uruknak – kivégezték. A templom újonnan készített oltárképe Szent Orbán pápát úgy ábrázolja, amint az őt körülvevő szőlőmunkások, borászok, kádárok és az éneklő gyermekek közösségében szőlőfürtöt ajánl fel a Teremtőnek. Mai áldozati öltözetben (miseruhában) közvetíti a közösség imádságát, gondjait, kéréseit a Mindenhatóhoz. Piros miseruhája vértanúságát jelzi. Az oltárkép két oldalán négy jelenet látható a pápa életéből: 1. Orbán pápa megkeresztel egy római katonatisztet: Tiburciust, Cecília vőlegényét. 2. Orbán pápa eltemeti a vértanú Cecíliát, akit ma az egyházi zenészek védőszentjeként tisztelünk. 3. Orbán pápa misézik a földalatti katakombában. 4. Orbán pápát lefejezik egy pogány templom lépcsőjén Rómában. A templom oltárképét 2004-ben a templom búcsúnapján, a szentmisén áldotta meg Palya János plébános úr. Szentmisék: minden vasárnap 11:30-tól
Helyszín & Időpont
A közösség
Csatlakozás
Hogyan csatlakozhatsz?
Emberek
Emeld ki a weboldaladon
Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:
Add meg az email címed, és felvesszük veled a kapcsolatot az adatok pontosítása céljából.
Változások (3)
További Vallás Tápiószőlős városában
Egyéb közösségek Tápiószőlős városában
- Corvin kórus Kórus
- Halesz Tanc Egyesület Tánc
- TÁPIÓSZŐLŐS-ÚJSZILVÁS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA Fitnesz
- Tápiószőlősi Baráti Kör Egyesület Fitnesz
- Tápiószőlősi Baráti Lovas Sportegyesület Fitnesz
- Tápiószőlősi Községi Sport Egyesület Fitnesz
- Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület Fitnesz
- Viking Testépítő és Erőemelő Sport Egyesület Fitnesz