közösségek.com

Tapolca · Hagyományőrzés

Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület

Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület

A Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület 1989-ben alakult, hivatalosan 2000. május 5-én jegyezték be. Alapító tagjai aktív és nyugállományú katonák, valamint közalkalmazottak voltak; ma már olyan tagjai is vannak, akik nem teljesítettek sorkatonai szolgálatot, mégis az egyenruhás tagozat kiemelkedő tagjaivá váltak. A szervezet nyílt, képviseli a magyar kultúra maradandó értékeit és ápolja a katonai hagyományokat, tevékenységével igyekszik erősíteni a Magyar Honvédség társadalmi támogatottságát. Az IRON STORM Kft.-vel társszervezőként közösen indított egy évente megrendezésre kerülő hadi kulturális fesztiválsorozatot, amely rendezvényeivel felöleli a magyar hadtörténelem különböző korszakait a középkori török hódoltságtól napjaink honvédelméig; emellett a népi hagyományokat és a népi kultúrát is igyekszik bemutatni a részt vevő kézművesek és népi táncokat bemutató táncegyüttesek közreműködésével. Az egyenruhás tagozat az 1868. évi XLI. törvénnyel az Osztrák–Magyar Monarchia haderején belül létrehozott nemzeti honvédség gyalogságát jeleníti meg, kötődve a veszprémi 71. honvéd zászlóaljhoz, amelynek 1871-es szervezetében a 4. járásszázad székhelye Tapolca volt. Az egyesület részt vesz a vonzáskörzet települései által szervezett katonai hagyományőrző rendezvényeken, állami és nemzeti ünnepeken. Több éve baráti kapcsolatot ápol a Pápai Huszáregyesülettel, a Balaton-felvidéki Radetzky Huszár Egyesülettel, a Gyulaffy László Hagyományőrző Lovas Bandérium Csobánc Váráért Alapítvánnyal, valamint a Kinizsi (Honvéd) Táncegyüttes és Kulturális Egyesülettel.

A közösség

Nyelv
Magyar

Csatlakozás

Csatlakozás
Nyílt szervezet
Alapítva
1989
Történet
Egyesületünk 1989-ben alakult, hivatalosan 2000. május 5-én került bejegyzésre. Alapító tagjaink aktív és nyugállományú katonák, valamint közalkalmazottak voltak. Ma már több olyan tagtársunk is van, akik sorkatonai szolgálatot sem teljesítettek.
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (7)
2026-08-02
17:42 long_description A Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület 1989-ben alakult, hivatalosan 2000....
17:42 short_description Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület: katonai hagyományőrző szervezet Tapolcán.
2026-07-10
04:05 Csatlakozás Nyílt szervezet, csatlakozni lehet. Nyílt szervezet
04:05 Témák ["hagyományőrzés", "katonai hagyományok", "magyar... ["katonai hagyományőrzés", "kulturális egyesület", "hadi...
04:05 Történet Egyesületünk 1989-ben alakult, hivatalosan 2000. május... Egyesületünk 1989-ben alakult, hivatalosan 2000. május...
04:05 Description A Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület 1989-ben alakult,... Egyesületünk 1989-ben alakult, nyílt szervezet, mely a...
2026-05-11
01:30 hozzáadva hozzáadva