Tiszanána református gyülekezete – a lelki erőtér és közösségformáló szervezés
A Heves vármegyei Tiszanána református gyülekezete kicsi, de élő közösség, amely évszázadok óta meghatározó lelki erőtérként van jelen a település életében. A gyülekezet tagjai – élükön Komróczki Sándorné Kádár Margit lelkipásztorral – a hit megtartó és közösségformáló erejében hisznek. – Nem a program a lényeg, hanem hogy kinek a nevében találkozunk – vallja a lelkésznő. Riportunkban bemutatjuk, hogyan őrzi és újítja meg hitéletét egy falu, ahol a templom tornya ma is iránytűként szolgál a mindennapokban. A református gyülekezet története egészen a XVII. századig nyúlik vissza. Bár a XVIII. század végére a katolikusok többségbe kerültek, a reformátusság így is kitartott. – 1776-ban több mint száz református családot űztek innen el. A templomunk mégis megmaradt, a harang szól, és ma is vannak, akik bemennek a kapuján. Ez jelenti a múlthoz való hűséget, és ez tart minket össze a jelenben – magyarázza Orbán Károly. A település polgármestere, Tóth József már három évtizede vezeti a falut. Személyes meggyőződése szerint a hit és a közösségi összetartás a település megmaradásának egyik záloga. – Édesapám azt mondta, ha a templom omladozik, az nem az egyház, hanem a falu szégyene. Ezért nekem kötelességem volt a felújításában segíteni – hívja fel a figyelmet a polgármester. Az elmúlt évtizedekben így nemcsak a templom, hanem a parókia, a gyülekezeti ház, a ravatalozó és ezek környezete is megújult, mindez az egyházközség és az önkormányzat összefogásának köszönhető. – Ifjú mérnökként az első utam az egyházakhoz vezetett. A régi rendszerben ez nem volt szokás, de én úgy gondoltam, hogy össze kell kovácsolni a közösséget – emlékezett vissza a kezdetekre a polgármester. Együttműködési szándékukat írásban is rögzítették. – Nemzeti ünnepeinken a helyi felekezetek vezetői is megszólalnak, így kerültünk közelebb egymáshoz – mondja. Tóth József úgy véli, hogy a református jelenlét nemcsak az egyházi életben vagy az épített örökségben látható, hanem identitást is teremt. – A tiszanánai reformátusság egy évszázadokon átívelő lelki erőtér is egyben, amelyet mi igyekszünk folytatni. Ha van munkahely, lakás és közösség, akkor van megmaradás, és ebben a református gyülekezet kulcsfontosságú – állapítja meg bizakodva a jövőben.
Helyszín & Időpont
A közösség
Csatlakozás
Hogyan csatlakozhatsz?
Forrásoldal
Emeld ki a weboldaladon
Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:
Add meg az email címed, és felvesszük veled a kapcsolatot az adatok pontosítása céljából.