közösségek.com

Zákányszéki Parasztkórus

Zákányszéki Parasztkórus, Zákányszék

A Zákányszéki Művelődési Ház 2018-ban pályázatot nyújtott be a Csoóri Sándor Alap nevén a Zákányszéki Parasztkórus működési költségeire. Ezért 700 000 forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek az együttes, amelyet működési kiadásokra fordítanak. A kórus tagjainak régi vágya teljesül rövidesen, hiszen a már eddig tanult népdalcsokrok és kórusművek anyagának CD-felvételét, valamint új fellépő ruhák beszerzését is fedezi a kapott támogatás. Ezenkívül, a fellépésekre történő utazási költségek fedezésére, valamint kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére is lehetőségük lesz az említett összegből. Zákányszék legrégebb óta működő amatőr művészeti csoportja egyébként ebben az évben ünnepli megalakulásának 55 éves jubileumát. A kórus tagjai lelkesen készülnek e jeles évforduló megünneplésére, melyet majd a Művelődési Házban rendeznek meg június 22-én. Az együttes szeretettel meghívja korábbi tagjait, de várnak minden népzenét és népdalt kedvelő vendéget is. A gálaműsorra meghívást kaptak Ásotthalom, Bordány, Mórahalom, Zsombó települések népdalkörei, valamint a vajdasági Oromhegyes népzenei együttes is ott lesz a rendezvényen. A jubileumi gálaműsor után közös vacsora és táncos mulatság vár mindenkit. A kórsuba továbbra is várják az új jelentkezőket, a próbák minden kedden 18 órától kezdődnek. Mindezt a Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár EFOP-3.7.3-16-2017-00203 számú pályázata keretében valósítják meg.

Helyszín & Időpont

Rendszeresség
Weekly

A közösség

Tagok
55+
Szint
All levels
Korosztály
All ages
Nyelv
magyar

Csatlakozás

Részvételi díj
Free
Csatlakozás
Open to all
Alapítva
1970
Történet
A Zákányszéki Parasztkórus 1970-ban alapított, és 2025-ben ünnepli megalakulásának 55. évfordulóját. A csoport 2018-ban pályázatot nyújtott be a Csoóri Sándor Alap támogatására, amely segített a csoport működési költségeinek fedezésében.
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (3)
2026-09-22
13:37 long_description A Zákányszéki Művelődési Ház 2018-ban pályázatot nyújtott be a Csoóri Sándor...
13:37 short_description Zákányszéki Parasztkórus, Zákányszék
2026-09-21
21:07 hozzáadva hozzáadva

További Kórus Zákányszék városában

Egyéb közösségek Zákányszék városában