közösségek.com

Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület Zombán, önkéntes tevékenység

A Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2025. május 4-én ünnepeltette a fennállásának 135. évfordulóját Zombán. A Művelődési Ház udvara és színpadja biztosította a helyszínt, amelyet a Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Tolna Vármegyei Tűzoltószövetség és a Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közös ünnepi állománygyűlésének a tűzoltó hivatási legszebb ünnepén. A gyűlésen számos vármegyei önkéntes, létesítményi és hivatásos tűzoltó vehette át elismerését. A hagyományőrző ünnepségén került sor a zászlóanya felkérésére, amelyet Pálfi Ferenc, az egyesület elnöke vezetett le. A megtisztelő szerepet Mágenheim Kató néni vállalta, aki hintón érkezett az ünnepség helyszínére. A rendezvény kulturális és közösségi programokkal is kedveskedett a vendégeknek. A térzenét a Német Nemzetiségi Tűzoltó Fúvószenekar biztosította, felejthetetlen akusztikus élményt nyújtva a jelenlévőknek. A Művelődési Házban az egyesület történetét bemutató fényképes kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, míg az udvaron a helyi önkéntesek által gyűjtött tűzoltórelikviák nyújtottak bepillantást a múlt értékeibe. Az ünneplők gyalogosan vonultak a Kopjafához, ahol koszorúzással emlékeztek meg az egyesület egykori tagjairól és a közösség hőseiről. Ezt követően látványos tűzoltó-felvonulásra került sor, amelyen több mint egy tucat díszes fecskendőt csodálhatott meg a közönség. A felvonulást a helyi egyesület koordinálta. A program néptánc előadással folytatódott, amelyben a Zombai Hagyományőrző Egyesület lépett színpadra, színesítve a rendezvényt hagyományos magyar népi kultúrával. A műsort követően megkezdődtek az előkészületek az ünnepélyes zászlószenteléshez. A zászlóanya és kísérői bevonulását követően Molnár Péter atya szentelte meg az új zászlót, amely ezentúl az egyesület büszkeségét hivatott képviselni. A tűzoltók védőszentjének napja alkalmából rendezett központi ünnepségen Mátis László, Zomba Község Önkormányzat polgármestere köszöntötte elsőként a tűzoltókat. A köszöntőt követően Csibi Krisztina országgyűlési képviselő ünnepi beszédében az összefogásról, a civil szervezetek jelentőségéről osztotta meg gondolatait a publikummal. Külön méltatta a zombai önkéntes tűzoltók áldozatos munkáját, amivel hozzájárulnak a település biztonságához és közösségi élet fejlődéséhez. Dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntőjében csatlakozott az előtte szólókhoz. A dicső múlt nagyjait állította pozitív példaként a jelenlévők elé. Gróf Széchenyi munkásságát és a vármegye tűzvédelem területén maradandót alkotó áldozatos munkájára emlékezett. A tábornokot örömmel tölti el, hogy Széchenyi csodás hagyatékának vármegyénk hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltói méltó utódai. Az ünnepség fényét a Német Nemzetiségi Tűzoltó Fúvószenekar játéka, a Zombai Hagyományőrző Egyesület néptánc előadása, és verset szavaló kisdiákok színesítették. Ezt követően a Tolna Vármegyei Tűzoltószövetség elismeréseinek átadása következett, amelyeket Szabó Tamás, a szövetség elnöke adott át a díjazottaknak. Az ünnepi állománygyűlésen beszédet mondott Pálfi Ferenc, a Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, aki az egyesület történelmét idézte fel gondolataiban. Az elnök megköszönte mindazok tevékenységét, akik támogatták az egyesület működését és lehetőséget biztosítanak a jövő feltörekvő tűzoltó nemzedékének, akik nevelésére kiemelt figyelmet fordítanak a zombaiak. A jubileumi ünnepség helyi önkénteseinek díjazottjai következtek, akik az egyesület elnökétől, Feri bácsitól kapták meg elismeréseiket. Az állománygyűlést a fúvószenekar játszotta Szózat zárta.

Helyszín & Időpont

Rendszeresség
Annually

A közösség

Tagok
135 év
Szint
All levels
Korosztály
All ages
Nyelv
magyar

Csatlakozás

Részvételi díj
Free
Csatlakozás
Open to all
Alapítva
1900
Történet
A Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1900-ban alapították, és 2025. május 4-én ünnepelték 135. évfordulóját Zombán. A csoport hagyományőrző eseményeket szervez, például a Szent Flórián napján tartott ünnepséget.
Emeld ki a weboldaladon

Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:

Változások (3)
2026-09-22
09:12 long_description A Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2025. május 4-én ünnepeltette a...
09:12 short_description Zombai Önkéntes Tűzoltó Egyesület Zombán, önkéntes tevékenység
2026-09-21
19:32 hozzáadva hozzáadva

Egyéb közösségek Zomba városában

Zomba összes közössége