Mezőkovácsháza · Művészet
Kovácsházi Kézműves Kör
Kovácsházi Kézműves Kör
A Kovácsházi Kézműves Kör 2017-ben alakult, majd 2018-ban egyesületté szerveződött. Az asszonyokból álló csoport elsősorban népművészeti kismesterségekkel foglalkozik, de a modern technikákat is figyelemmel kíséri. Kiemelt szerepet kap tevékenységükben a horgolás, amely a 1960-as és '70-es évek után napjainkban ismét nagy népszerűségnek örvend. 2021-ben hat méter magas, horgolt karácsonyfával lepték meg a város lakóit, amelyet nagyi-négyzetekből készítettek. A nagy sikerre való tekintettel 2022 elején megfogalmazódott az igény egy újabb látványos ünnepi alkotás létrehozására, így született meg a négyméteres horgolt húsvéti tojás ötlete. A váz a mezőkovácsházi önkormányzat támogatásával készült el, feldíszítése a kör feladata volt. A tavasz motívumait és jelképeit használták, például nyuszit és csibét, valamint egy tavaszi erdőt ábrázoló rész is helyet kapott a tojás alsó felén – mondta el Jankó Erzsébet, a kör vezetője. A szakkör nemcsak felnőtteknek kínál kikapcsolódást, hanem gyerekeknek szóló „mütyür szakkör” is működik, ahol a fiatalabb generáció különböző kézműves technikákkal ismerkedhet meg, elősegítve a hagyományok továbbörökítését.
A közösség
Emberek
Emeld ki a weboldaladon
Te szervezed ezt a közösséget? Tegyél ki egy linket erre az oldalra — másold a kódot:
Add meg az email címed, és felvesszük veled a kapcsolatot az adatok pontosítása céljából.